Azt hiszem elérkeztem ahhoz a ponthoz, amikor elkezdek 10 év után úgy igazán foglalkozni ezzel az állapottal.
Most már tudom, hogy lehet címkézni pánikbetegséggel, klausztrofóbiával, agorafóbiával és még kitudja miket aggadhatnék magamra.
Ha belegondolok, egy egész listát írhatnék arról, hogy milyen terápiákra jártam eddig.
Ami most éppen eszembe jut:
- pszichológusok,
- családállítás,
- homeopátia (alkati szerek),
- kineziológia,
- újjászületés transzlégzéssel,
- holisztikus masszázs,
- csakratisztítás,
- spiritisztához jártam,
- ICD,
- táplálékkiegészítők,
- pránanadi,
- előző életbe utaztatás,
- ÉFT kopogtató technika,
- Body talk,
- Moksa Elixír,
- javaslás,
- auditálás (Dianetika.. még ebbe is belementem utolsó reményként)
- szomatodráma,
- agykontroll,
- újmedicina
- belső technikák
- könyveket olvastam (pl. a Most hatalma a gyakorlatban c. könyv Eckhart Tolle-től sokat segített az elején)
- és még pszichiáternél is voltam egyszer (elég is volt..)
Baromira hálás vagyok ezekért!
Rengeteg féle terápiát és alternatív megoldást ismertem meg. Ezek által egyre jobban elmélyült az önismereti tudásom.
Viszont!
Így utólag visszanézve azt érzem, hogy ezektől vártam a csodát. "Majd ezek segítenek nekem."
Dehát így 10 év után azt kell, hogy mondjam, hogy:
1. Nem voltam kitartó szinte egyik módszernél sem.
2. Volt olyan, hogy párhuzamosan végeztem terápiákat.
3. Én nem akartam részt venni ezekben a folyamatokban úgy igazán komolyan. Szóval kívülről vártam a megoldást.
4. Bár elutasítottam a gyógyszeres kezelést, de ezeket a terápiás megoldásokat is úgy használtam, mint "gyógyszereket". "Valaki segítsen nekem kívülről és kész. Nekem ne kelljen lemenni a bugyrokig.. Nem akarok szembe nézni a félelmeimmel, szorongásaimmal."
Persze vannak, voltak kivételes esetek, illetve valóban rengeteget köszönhetek ezeknek a módszereknek és a terapeutáknak, segítőknek (ki tudja, hol tartanék most nélkülük). Nem degradálóan akarok most erről beszélni. Nem ez a cél.
A célom most ezzel az írással az, hogy úgy érzem, hogy mostanság érett meg bennem az, hogy hajrá!
A MÉLYÉRE AKAROK MENNI!
SZEMBE AKAROK NÉZNI A FÉLELMEIMMEL!
MEG AKAROM TUDNI A GYÖKERÉT!
MEG AKAROM ISMERNI MAGAM!
KITARTÓAN SZERETNÉK VALAKIVEL DOLGOZNI EZEN!
ÉS KURVÁRA FÉLEK ETTŐL!
ÉS FÁRADT VAGYOK!
GYENGÉNEK ÉRZEM MAGAM!
EGYEDÜL ÉRZEM MAGAM!
SZORONGOK, PÁNIKOLOK, AGYALOK!
EZ VAN MOST.
Nem akarok tovább így élni.
Kimozdulok a lakásból és szorongok, félek. Vagyis! Már akkor is, amikor tervezem, hogy ki fogok mozdulni.
Ez nem normális!
A következő gondolat menetemet itt folyatatom, ami arról szól, hogy miben vagyok most pontosan. Mit teremtettem meg magamnak azért, hogy nyugodt mindennapjaim legyenek és ne legyenek mindennaposak a szorongások, pánikrohamok... de biztos, hogy elértem a célomat? Hol tartok ebben most?
